Színházlátogatás
2018-03-27
Húsvéti vásár
2018-03-30

Arany János falfestmény az iskola falán

Arany János portréja került a XII. kerületi BGSzC Budai Középiskolája tűzfalára. Az Arany-emlékévhez kapcsolódó alkotást szerdán adták át.

Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója a szerdai átadón kiemelte: ma már nem elég pusztán verssorokkal, gyönyörű kéziratokkal vagy az alkotó bemutatásával emlékezni egy évfordulón, szükség van arra is, hogy a legkülönbözőbb “vagány formákban” is megmutatkozzanak azok a klasszikus értékek, amelyek például Arany Jánoshoz kacsolódnak. Többek közt azért, mert a fiatalokat ezeken keresztül lehet ma megszólítani.

“Így hirdettük meg a különböző versenyeket is, legyen az egy-egy vers slam poetryben való átköltése vagy okostelefonnal készített filmfelvétel, esetleg ballada-interpretáció” – fűzte hozzá. Mint mondta, ebbe a sorba illeszkedik a nagy múltú iskola tűzfalára készült Arany-portré is, amely jól összefoglalja az emlékév célját.

Banusné Molnár Zsuzsanna igazgató felidézte, hogy az iskola nemcsak a falfestmény elkészítésével kapcsolódott a pályázathoz: tavaly kiállítással emlékeztek meg a költő születésének 200. évfordulójáról, a diákok saját ballada feldolgozással indultak a PIM pályázatán. Ezen túl a tanulók elkészítették a költő Facebook-oldalát is, amelyet számos más iskolában is felhasználtak a tanórák keretében. A falfestmény kivitelezését a Neopaint Works Kft. végezte el.
Forrás: Eduline