Mintaiskolás programok a diáknapon
2018-03-31
Német verseny siker
2018-04-03

Az Eötvös József szónokverseny regionális döntője

2018. március 24-én szombaton tartották az Eötvös József középiskolai szónokverseny regionális fordulóit Budapesten, Dunakeszin és Székesfehérvárott. A fővárosi szekcióban iskolánkat Büki Máté 10. A és Garai Zsombor 10. B osztályos tanulók képviselték. Az egész napos programban szakmai előadások és interaktív játékok is szerepeltek. Az ifjú szónokoknak fél óra kidolgozási idő után egy Platón-idézetre kellett 5 perces érvelő szöveget mondaniuk, amely így hangzott: “Könnyebb megismerni valakit egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt”. A két fiú derekasan helyt állt. Garai Zsombor az előkelő 5. helyet szerezte meg a nagyon erős és népes számú mezőnyben, így továbbjutott az utolsó fordulóba, a Kárpát-medencei döntőbe, amelyet szintén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának patinás dísztermében tartanak. Gratulálunk és sok sikert kívánunk Zsombornak és felkészítő tanárának, Keszy-Harmath Dániel tanár úrnak.