A négyéves gimnáziumi osztályban induló biológia emelt szintű képzés célja, hogy lehetőséget biztosítsunk az elmélyültebb biológiatanulásra, elméleti- és gyakorlati órák keretében fölkészítsük diákjainkat az emelt szintű érettségi vizsgára, a felsőoktatásban való sikeres részvételre, megismertessük őket a tudományos megfigyelés, kísérletezés, a tudományos prezentációkészítés alapjaival.
9. osztályban heti két órában, majd 10. osztályban heti négy órában ismerkedünk az élővilág sokféleségével, a fontosabb élőlénycsoportok testszerveződésével, életműködéseivel, viselkedésével, ökológiai igényeivel és szerepével. A két évet terepgyakorlat zárja, mely során a terepbiológia kutatási módszereivel ismerkedhetnek meg a tanulók, kis csoportokban, többféle megfigyelést, mérést hajtanak végre. 11-12. osztályban az alap óraszám mellett (heti 2) emelt szintű érettségire fölkészítő fakultatív órákon (heti 2) folytatódik a képzés. A 11. évfolyamon a sejtszintű biológia és a biokémia tudományába kapnak betekintést a tanulók, majd az emberi szervezet felépítéséről, működéséről és egészségtanáról szerezhetnek ismereteket. 12. osztályban az örökléstan és az ökológia tárgykörében mélyülhetnek el. A tananyagot az emelt szintű érettségi követelményei alapján a helyi tantervünkben határozzuk meg.
A tanulóknak lehetőségük van pályázati finanszírozású kutatásokban és azok publikálásában való részvételre. Eddig sikeresen szerepeltünk a Kutató Diákok Országos Szövetségének rendezvényein, az Útravaló – Út a tudományhoz, illetve Fővárosi Önkormányzat Környezetevédelmi Alap pályázatán.
Nyertes projektjeink: A Kőérberki-patak vizsgálata, Budapest XII. kerületének botanikai öröksége 1-2. Az emeltszintű képzésben résztvevők bekapcsolódhatnak nemzetközi természettudományos projektekbe is, mint a GLOBE és a BEAGLE.
A második idegen nyelv a következőkből választható: angol, német, spanyol, olasz, francia, orosz. A nyelvi csoportokat a jelentkezők száma alapján tudjuk elindítani.
A 11-12. évfolyamon a biológia és más közismereti tárgyak mellett pszichológia, gazdasági ismeretek, mozgókép és média, valamint dráma tantárgyakat is fölvehetnek a diákok, és ezekből közép- vagy emelt szintű érettségit tehetnek.