Emelt szintű kezdő nyelvi képzés

A Budai Középiskola gimnáziumi osztályában induló négyéves emelt szintű nyelvi képzést annak ajánljuk, aki legalább egy nyelvet szeretne jól megtanulni, és abból a középiskola végéig nyelvvizsgát akar szerezni. Ez ma a diplomához, nemsokára esetleg a továbbtanuláshoz is szükséges lesz.

A spanyolból, és franciából meghirdetett képzéshez előzetes nyelvismeretre nincs szükség.

9-10. osztályban heti 6 órában tanítjuk az első idegen nyelvet. 11-12. osztályban az alapóraszám az emelt szintű érettségire fölkészítő fakultatív órákkal növelhető meg (4+2). Ez az óraszám elegendő arra, hogy jeles emelt szintű érettségi vizsgát tegyenek, és egyben nyelvvizsga bizonyítványt szerezzenek diákjaink.

Második idegen nyelvként angol vagy német választható. A csoportokat a jelentkezők száma alapján tudjuk elindítani.

Minden évben spanyolországi és ausztriai nyelvi tábort, angliai és olaszországi művelődéstörténeti kirándulást szervezünk, hogy diákjaink élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva érzelmileg is közelebb kerüljenek a tanult nyelvhez.

A 11-12. évfolyamon az idegen nyelven kívül a közismereti tárgyakból is biztosítjuk az emelt szintű érettségire való fölkészülést. Emellett pszichológia, gazdasági ismeretek, mozgókép és média, valamint dráma tantárgyakat is fölvehetnek a diákok, és ezekből is tehetnek közép- vagy emeltszintű érettségit.

09 spanyol (kezdő)
10 francia (kezdő)