Matematika-természettudomány emelt szintű képzés

A négyéves gimnáziumi osztályban meghirdetett matematika-természettudomány emelt szintű képzés célja, hogy elméleti- és gyakorlati órák keretében fölkészítsük diákjainkat az emelt szintű érettségi vizsgára és a műszaki, illetve természettudományos szakokon való sikeres továbbtanulásra.

A 9-10. évben a matematika óraszámát hetente egy órával növeljük meg. Emellett a 9. évfolyamon kémiából, a 10. évfolyamon fizikából lesz eggyel több óra. A nagyobb óraszám lehetővé teszi, hogy a tanulók megszokják és megszeressék a megfigyelés, kísérletezés munkamódszerét, ezáltal közelebb kerüljenek a természettudományokhoz. A 11-12. évfolyamon az emelt szintű érettségire fölkészítő fakultatív órákon folytathatják a megkezdett képzést. Ez tantárgyanként heti 2 órát jelent.

Az emelt szintű képzéssel diákjaink lehetőséget kapnak arra is, hogy területi és országos versenyeken induljanak, s ott jól szerepeljenek.

Az iskolában tanított idegen nyelvek a következők: angol, német, spanyol, olasz, francia, orosz. A nyelvi csoportokat a jelentkezők száma alapján tudjuk elindítani.

A 11-12. évfolyamon a közismereti tárgyak mellett pszichológia, gazdasági ismeretek, mozgókép és média, valamint dráma tantárgyakat is fölvehetnek a diákok, és ezekből közép- vagy emelt szintű érettségit tehetnek.

Alapítványi támogatás (adó 1%-a)

Budai Középiskola Alapítvány: 18257599-1-43
Alapítvány a budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumért: 19700674-1-43
Dr. Szigeti György Alapítvány: 18018325-2-43
Márvány Menedzser alapítvány: 18232613-1-43
 

Tisztelt Szülők, Támogatók!

Bizonyára Önök előtt is ismert, hogy az iskolák nehéz gazdasági helyzetben...

Felvételi tájékoztató

A Budai Középiskola hivatalos felvételi tájékoztatója.

Letöltés