Nyelvi előkészítő

A Budai Középiskola minden gimnáziumi osztályában valamilyen speciális képzést nyújtunk. A nyelvi előkészítős osztályt annak ajánljuk, aki nyelveket szeretne tanulni. A képzés öt évig tart. Előzetes nyelvismeretre nincs szükség.

A jelentkezők számától függően indítunk osztályt angol, német és spanyol nyelvből.

A 9. évfolyamon heti 12 órában idegen nyelvet, 5 órában informatikát tanítunk. Egy órában a következő négy év eredményességét segítő tanulásmódszertannal, viselkedéskultúrával, kommunikációs gyakorlatokkal foglakozunk. A középpontban a szövegértés és kommunikatív készségek fejlesztése áll. Ezen kívül magyar nyelv, irodalom, történelem, matematika és testnevelés órák vannak.

A 10. évfolyamtól általános gimnáziumi képzés kezdődik. Az első idegen nyelvet heti öt órában tanítjuk. 12-13. osztályban a második idegen nyelvet is lehet emelt óraszámban tanulni. Diákjaink mindkét nyelvből emelt szintű érettségin szerzett nyelvvizsgával fejezhetik be tanulmányaikat.

A második idegen nyelv a következőkből választható: angol, német, spanyol, olasz, francia, orosz. A nyelvi csoportokat a jelentkezők száma alapján tudjuk elindítani.

A nyelv mellett más tárgyból is biztosítjuk az emelt szintű érettségire való fölkészülést. A 12-13. évfolyamon a közismereti tárgyak mellett pszichológia, gazdasági ismeretek, mozgókép és média, valamint dráma tantárgyakat is fölvehetnek a diákok, és ezekből közép- vagy emeltszintű érettségit tehetnek.

31 angol (ötéves)
32 német (ötéves)
33 spanyol (ötéves)