Az Eötvös József szónokverseny iskolai fordulójának eredménye:
1.helyezés - Kincses Krisztián 11.at
2.helyezés - Kalina Bence 11.at
3.helyezés - Somogyi Klaudia 11.ab
Gratulálunk!
Szerdahelyi Judit tanárnő irányításával újabb kiállítás nyílt a Márvány Galérián 9-10. évfolyamos tanulóink színdinamika jegyében készült alkotásaiból.
Sokan gondoltunk rájuk…
Magyar sikerek az értelmi fogyatékkal élő sportolók számára megrendezett Speciális Téli Világjátékokon Koreában, bátorítás és támogatás itthonról. A „Szállj be te is” program keretében, amelyben a Budai Középiskola már második éve vesz részt, a budaisok közül is több osztály küldte üzenetét az olimpikonoknak. Szerte az országban január folyamán közel 400 gyerek írta és festette üzenetét vászonra, a Budai Középiskola által készített vásznat közvetlen az indulás előtt át is adták a tanulók képviselői a csapatnak. A többi iskola molinóival együtt később ki is lett állítva az érkező delegáció tiszteletére rendezett fogadáson, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A versenyzőket a kormány nevében Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának...
Az iskolából pont százan voltunk január 31-én a Kolibri Színházban, ahol a Thomas Mann kisregénye alapján készült Mario és a varázsló című előadást láttuk. Az előadás rendhagyó módon már az előcsarnokban elkezdődött, az olasz kisváros zajos és sokszor nyomasztó légkörét idézve, utána pedig együtt néztük végig a varázsló előadását a cirkuszi sátorrá változtatott nézőtéren a színészekkel. A 9.bt és a 9.ct osztály pedig az előadáshoz kapcsolódó drámaórán is részt vesz hamarosan.
Az iskola menzáját üzemeltető SoReCa Kft. szponzorálásával ismét segíthettünk a rászorulókon. 480 adag meleg ételt és forró teát osztottunk ki nekik az iskola udvarán. Ebben az évben az OTP Fáy András Alapítvány is csatlakozott ehhez az akcióhoz. A segítő diákok felemelő és megható élménynek lehettek részesei.
Köszönjük minden résztvevőnek!
A 9-10. osztályos tanulóink – Szerdahelyi Judit és Voith Petra (MSOSZ) vezetésével egy molinót készítettek azon olimpikonok részére, akik január 23-án utaztak el a Koreai Köztársaságba, a speciális téli olimpiára. A kész képet a 10. BB osztály 5 tanulója adta át január 21-én a SOFI-ban az indulóknak. Az átadási ünnepségen jelen voltak a versenyzők (4 fő műkorcsolya és gyorskorcsolya), az iskola tanulói, annak igazgatója és az edző.
A Dél-Budai TISZK TDK versenyén szép eredményeket értünk el. Tartalmas, jó előadásokat hallhattunk.
Varga Ferenc 2. helyezett lett, Sági Dóri pedig a zsűri különdíját hozhatta haza.
Gratulálunk a versenyzőknek, azoknak is akik nem értek el helyezést!
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen dráma tantárgyból Nagy Lili 13.at osztályos tanuló a 2. fordulóba jutott.
Felkészítő tanár: Sági Zsuzsanna
Gratulálunk!
Három előadással képviselték diákjaink a Budai Középiskolát a Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciáján (TUDOK 2013), melyet 2013. január 18-19-én rendeztek meg Szegeden az MTA Szegedi Biológiai Központjában.
Varga Ferenc 12.AB Diákcipőben
Ábendschein Dóra és Kolonics Anett 11. DT Természetesség mérés
Tóth Benedek 11. AB és Soóki Mihály 11. Kikelet 2, Hol van már a tavalyi hó?
Az Élet-, és Környezettudományi Tematikus Konferencián Ökológia, etológia szekcióban két előadással képviselték iskolánkat:
Varga Ferenc 12.AB Diákcipőben című előadásában ismertette a Budai Középiskolában végzett felmérését, mely munkájával ökológiai lábnyomunk...
A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja 2012 nyarán megrendezte az „AKI Kíváncsi Kémikus” nyári kutatótáborát középiskolás diákok számára. A táborban végzett tudományos eredményeket A „Műanyag és Gumi” című szakfolyóirat 2013. 50. évfolyam 1. számában megjelentette. A cikk egyik szerzője Varga Ferenc 12. AB osztályos diákunk, aki részt vett ebben a kutatásban.
Mit is takar az intelligens polimer megnevezés?
A polimerek nem mások, mint kisebb egységekből kovalens kötéssel összekapcsolódott óriásmolekulák. A polimerek, műanyagok nagy szerepet játszanak mindennapi életünkben, ezt mindannyian tapasztalhatjuk.
Az intelligens polimerek olyan műanyagok, melyek pillanatszerű, visszafordítható (...
Szülői tájékoztatót tartunk a beiratkozásról, a tanév indításával kapcsolatos feladatokról 2013. május 23-án 17-kor az iskolában. A szülői tájékoztatóra hozzák magukkal az igénylőlapot ingyen tankönyv támogatásához (jogosultság esetén), mely alapján az ingyen tankönyv csak akkor adható, ha az igénylés jogosságát a megfelelő igazoló iratok becsatolásával igazolják. Amennyiben az igénylőlapot a szülői tájékoztató időpontjáig nem küldik vissza, a tankönyveket csak térítés ellenében tudjuk biztosítani.
A beiratkozás 2013. június 27-én 9-13 óra között lesz, melyre hozzák magával a tanuló
A Dél-Budai TISZK 6 iskolája elhatározta, hogy közösen gyűjt karácsonyi ajándékot rászoruló családoknak. A Hunfalfy János Fővárosi Szakközépiskolának élő kapcsolata van a mezőkövesdi családsegítő szolgálattal, akik nehéz anyagi körülmények között élő családoknak közvetlenül tudják eljuttatni az adományokat. Minden osztály kapott egy 100 literes papírzsákot, amelyet feldíszített és tartós élelmiszerekkel töltött fel. Ezen kívül ruhákat, játékokat is gyűjtöttünk külön, de ezeket együtt küldtük el, hiszen nem tudtuk kinek, mire van szüksége. A TISZK iskoláinak autói gyerekek kíséretében szállították el Mezőkövesdre a zsákokat.
Jó vol látni a lelkesedést, amivel gyűjtötték tanulóink az adományokat.
Mindenkinek nagyon köszönjük a segítséget!
Az OTP Fáy András Alapítvány Példakép programja keretében vendégünk volt Azurák Csaba. A népszerű TV-s személyiség egy kötetlen beszélgetés keretében mesélt pályájáról, sikereiről, a pályakezdés éveiről, a média világáról, családjáról.
A saját példáján keresztül adott tanácsot a fiataloknak.
Az OTP Fáy András Alapítvány szervezésében karriertanácsadáson vehettek részt végzős diákjaink.
A fiatalok a pályaválasztás során felmerülő vagy a jövőjüket, karrierjüket befolyásoló kérdésekre kaphattak válaszokat. A program során az érdeklődő tanulók jobban megismerhették önmagukat, és a szakértő megpróbálta segíteni őket abban, hogy olyan szakmát, pályát válasszanak, amiben előreláthatóan jól fogják érezni magukat, ahol ki tudnak teljesedni, amelyben örömmel fognak dolgozni, és amely további fejlődési lehetőségeket jelent számukra.
Hagyományainkhoz híven az idén is megemlékeztünk elődiskolánk, a Szigeti György Műszaki Szakközépiskola névadójáról. Méltó műsort adtak elő a 11.asz osztály tanulói Kaszás Erzsébet tanárnő vezetésével.
A műszakis tanulók pályamunkáin kívül az idén az iskola tanárai is bemutatták, hogy szabadidejükben mivel foglalkoznak.
Díjazottak:
Konstrukciók kategóriában
I. helyezés: Blaskovics Patrik 12.asz, Járvás Gergely 12.asz
II. helyezés: Tamás Levente 11.asz
III. helyezés: Nagy Arnold 9.asz
Alkotások kategória győztese:Tihany Zita 11.ab
Az OTP Fáy András Alapítvány megújította évek óta sikerrel futó pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási alapismereteket átadó tréningjét, az Alapok Programot, melynek köszönhetően már a 9-12. évfolyamos diákok kaphatnak tudásanyagot a területről. A frissített és kiegészített tartalom, valamint a legújabb tréningtechnikákat is tartalmazó módszertan kerül bevezetésre a mintaiskolában.
A nyár folyamán több budais tanár elvégezte az Alapítvány tréner-képzését, így októbertől már ők tartják az Alapok Program tréningjeit.
Az 1956-os forradalom évfordulóján tartott ünnepségünkön avattuk az OTP Fáy András Alapítvány ajándékát, a tornateremben felállított mobilszínpadot és hangosítástechnikát. A közel 4,5 millió forintba kerülő berendezés segít abban, hogy az iskolai ünnepélyeink még élvezhetőbbek legyenek.
Köszönjük az alapítványnak!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóját műsorral ünnepeltük. Megrendítő és felemelő volt, ami a színpadon történt. Nem az események krónikáját láttuk, hanem a hazug diktatúra, a felszabadító forradalom, a bénító megtorlás megidézését dokumentumok, versek és dalok által. Ami ennél is fontosabb: a színpadon ott álltak a mai diákok, akik az utódok nevében, a mi nevünkben mondták el, mi történt a lelkekben akkor és azóta. Nemcsak szavakkal mondták el, hanem tekintetekkel és mozdulatokkal, tárgyilagos és szenvedélyes, magányos és együttes szövegmondásukkal. És ami még ennél is fontosabb: akik a nézőtéren ültek, megértették ezt, mert a múlt hét óta gyakran hallani a diákoktól: ez volt a legjobb ünnepség, amin valaha is részt vettek.
Sok ember sok munkája, színjátszók,...
Kedves Diákok!
Ismét elindítjuk gazdasági vetélkedőnket, amelyen bárki indulhat. Nem szükséges közgazdasági tárgyat tanulni.
Az első feladatsor beadási határideje 2012. november 10. A papíron beadott megoldásokat a szakközépiskolai titkárságon adhatjátok le, e-mailben a következő címre küldhetitek: gintli1@gmail.com.
Mindenkinek sok sikert!