2018. szeptember ebédbefizetés
2018-08-13
Gólyatábor OK-s programmal
2018-09-08

Diákjaink a Fáy Siker Táborban

Július 11-én indult el a Fáy Siker Tábor 2. turnusa Balatonszemesen. 39 diák érkezett a táborba, akik nagyon kellemes és szép környezetben tehettek szert a mindennapi életben elengedhetetlen pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretekre a szórakozva tanulás jegyében.

Ebben a turnusban a csapat egyik része OTP Fáy András Alapítvány mintaiskoláiból, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolából, a BGSZC Budai Középiskolából, a másik része a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumból, a budapesti XIII. kerületi Ady Endre Gimnáziumból, a IX. kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumból, illetve a Vigyázó Kéz Egyesülettől érkeztek. Iskolánkból 8 diák vett részt a táborban.

A Fáy Siker Tábor diákjait a hét folyamán rengeteg izgalmas program várta: pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási tréningeken vettek részt, amelyeken szórakozva tanulva számos hasznos ismeretet sajátíthattak el a témában, mindemellett egy hajókiránduláson is részt vehettek Balatonfüredre, valamint számos izgalmas csapatversenyben próbálhatták ki magukat.

//]]>